Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nemzeti emlékhely

MTI Itthon

Nemzeti emlékhellyé avatták az egri várat

Az ünnepségen a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke úgy fogalmazott, kevés olyan jelentős esemény volt Magyarországon, mint az egri vár 1552-es dicsőséges védelme.

MTI Itthon

A Budai Várnegyed is nemzeti emlékhely lett

A honvédelem napján nemzeti emlékhellyé avatták a Budai Várnegyedet, az ezt jelképező oszlopot a Szentháromság téren kedden Hende Csaba honvédelmi miniszter és Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere leplezte le.

MTI Kult

Nemzeti emlékhely lett a Nemzeti Múzeum

Széchenyi Ferenc gróf születési évfordulóján nemzeti emlékhellyé avatták a Magyar Nemzeti Múzeumot. Az események tarlós István főpolgármester mondott beszédet.

hvg.hu Hazai gazdaság

Mégsem lesz Fehérváron középkori makettváros

Törölte a kiemelt projektek közül a kormány a székesfehérvári romkertbe álmodott Királyi séta nevű projektet, és ezzel visszavonta az egyszer már megítélt 1,825 milliárdos uniós támogatást – írta a Magyar Közlöny tegnapi száma.

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

A címlapról ajánljuk